Egy olyan...
Christie benézett az ágy alá, szóltam, hogy igyekezzen, de késő volt. Lépteket hallottam, amelyek épp az ajtó felé tartottak. Elbújni sem maradt időnk, Christie mégis igyekezett mögém kerülni. Elsőként a dobos srác lépett be, de hamar előtérbe került az énekes. Gyűlöltem, hogy épp most felejtettem el a nevüket.
Elővettem a legjobb német kiejtésemet.
- Hallo! - intettem mosolyogva. - Ich bin Marie und sie ist Eva - mutattam Christie-re. - Wir... wir sind eure Fans und... - Kicsit elgondolkodtam.
- Francia vagy? - kérdezte a dobos angolul.
- Nem - feleltem hökkenten. - Illetve félig. Honnan tudtad?
- Akcentus. A franciáknál szokás így... - elgondolkodva meredt a plafonra. - Belógni a sztárok hotelszobájába?
- Naná, hogy nem! - vágtam rá. - És mi nem törtünk be!
- Azt mondta, belógtatok - szólt a gitáros. Ha jól emlékeztem, a testvére. Talán - nagyon rizikós - még ikrek is.
- Ugyanazt jelenti, vagy hasonlót - legyintettem.
- Marie - szólt halkan Christie. - Ideje mennünk.
- Ugyan, dehogy - hurrogta le a frontember. - Üljetek csak le. Érdekelne, miért jöttetek be, nem igaz, fiúk? - nézett körbe. Helyeslő mormogás futott körbe.
Mind a hatan a földön ücsörögtünk. Christie akart beszélni.
- Én - kezdte - nem beszélek németül olyan jól, mint Sunday - vagyis, bocs, Marie. - A fiúk némelyike elmosolyodott, másika összehúzta a szemöldökét a nyelvbotlás hallatán. - Igazából béna vagyok németből, mert csak egy éve tanulom, a spanyolban vagyok ász. De attól még sokkal nagyobb rajongótok vagyok, mint... - bizonytalanul nézett rám.
- Tök mindegy, most már hívhatsz Sundaynek - morogtam. - Nem is értem, minek találtam ki ezeket az idióta neveket.
- Na szóval, Sunny...
- ...is rajongó, csak nem olyan fanatikus - vágtam közbe. - Én csak a zenéteket csípem.
- Igen - vette vissza a szót. - Valójában én akartam, hogy idejöjjünk.
- Te akartál betörni? - hitetlenkedett a basszusgitáros. Még mindig nem jutott eszembe a nevük.
- Hát, igen. Illetve nem. - Christie sóhajtott egy bizonytalant. - Én akartam, hogy ilyen messzire jöjjünk otthontól, és még messzebb is... A betörés is az én ötletem volt, de aztán elgyávultam.
- De hülye szavakat használsz, Chris! - pirítottam rá. - Beijedt, ez történt.
- Miért akartál belógni? - kérdezte Bill. Ó igen, így hívják! Ő az énekes. - Adtunk volna szuvenírt.
Christie - buta módon - rám pillantott, s csak azután válaszolt.
- Azt nem mondhatom meg.
Ekkor mindenki felém fordult.
- Hé! - kiáltottam. - Nem az én ötletem volt. És előbb török be a Three Days Grace-hez, mint hozzátok, már ne is haragudjatok. Mondtam, hogy nem vagyok fanatikus.
- Mindegy, ugorjunk - mondta a dobos srác... Micky! - Hogy csináltátok?
- A szokásos - mosolyogtam. - Hajcsat-trükk.
- Hogy jutottatok be a szállodába? - hajolt előre Bill.
- Mondjuk úgy, hogy itt szállunk meg? - kérdezett vissza Christie, kis éllel a hangjában.
- Száztizenhatos szoba - tettem hozzá, ha esetleg nem hittek volna neki.
- És...
- Marie, vagy Sunny, vagy ki a franc vagy te, most tényleg mennünk kell! - kiáltotta Christie.
- Mi-mi van?
- Gyere már! - pattant fel. - Mozogj, mozogj! - rántott fel a földről.
Kirántott a szobából, mielőtt annyit mondhattam volna, csá.
- Komm und rette mich, ich verbrenne innerlich! Komm und rette mich, ich schaff's nicht ohne dich... Komm und rette mich...
Úgy éreztem, nekem énekel, és csak nekem. Mélyen a szemébe néztem és ő is az enyémbe és valóban mélyre láttam. Láttam... Ó, mi mindent láttam! Letaglózott - volna, ha eddig nem képesztett volna már el teljesen.
Nem ért hozzám, pedig szerettem volna. Nem látta a szememben?
- Hörst du mich? Hörst du mich nich'?
Meg akartam fogni a kezét, de nem akartam elnézni. Kitapogattam... előbb a semmit... aztán elkaptam a térdét... végül a kezemben tartottam a kezét. Kicsit megakadt, de tovább énekelt. Én pedig kikapcsoltam az agyam; nem akartam látni azt a lányt, aki a recepciónál álldogálva bámult minket - engem ellenszenvvel, Billt rajongással -, se a többi vendég nevető arcát, ahogy ránk néztek és azt gondolták, de édes gyerekek.
És most, hogy Bill úgy szorította a kezem, hogy egészen fájt, nem is éreztem magam gyereknek. Felnőttebb voltam azoknál a házaspároknál, többet tudtam mindenről náluk, és hallgattam Billt.
- Rette mich! - dalolta az utolsó hangokat.
Elmosolyodtam, és a vádlimon tapsoltam, hogy ne kelljen elengednem a kezét. Erre már ő is vigyorogni kezdett.
Este a Bella's Lullaby-t hallgattam Christie cédéjén, de a délelőttre gondoltam.
A húgom sokáig volt a fürdőben, ezért úgy gondoltam, áttúrhatom a cuccait néhány rajongómagazinért. Felálltam az ágyamról, odaosontam a fürdő ajtajához, és hallgatóztam. Hallottam, hogy Christie énekel a zuhany alatt.
Ekkor a táskájához léptem, lassan elhúztam a cipzárt, és leültem elé a földre. Mazsolázgatni kezdtem a lapok közül. A legmegviseltebbek voltak testvérem kedvencei, ezért először azokat néztem át, s csak utánuk a jobb állapotúakat.
Mindből az derült ki, hogy nem engem keres.
Kíváncsiság vagy rögeszme - késztetést éreztem arra, hogy megtudjam, milyen lányokat is kedvel Bill. De amiket leírt, nem vonatkoztam rám. Nem neveztem volna magamat élénknek, kimagaslóan műveltnek vagy egyáltalán is különlegesnek. Átlagos lány voltam, aki beleolvad az átlagba, és ha valamivel mégis kitűnök, akkor az a makacsságom, a nevel(het)etlenségem és a súlyos csibészségek, amiket művelek. Sajna, nem vagyok a társaság gyöngyszeme.
Mégsem tudtam haragudni Billre, vagy magamra, talán mert eleve azt sulykoltam magamba, hogy nem is akarnék vele lenni.
De valahogy mégis kicsit csalódott voltam és elkenődött, ráadásul mindig a fejemben visszhangzott a hangja, ahogy a hallban énekel; amikor Christie kijött, a zuhany alatt, mikor a pizsamámat húztam, amikor az ágyamban feküdtem a plafont bámulva...
És akkor is, amikor kaparászást hallottam az ajtó felől.
Először azt hittem, csak képzelődöm, mint amikor azt mondtam, egerek vannak a szobámban, de csak az eső hangját hallottam. De aztán megint hallottam.
- Pszt - súgtam Christie-nek. - Te is hallod?
Nem felelt. Kikászálódtam az ágyamból, és odalépkedtem hozzá. Közben tovább kaparászott az a valami, ami kaparászott. Rázni kezdtem a húgom vállát, közben halkan szólongattam.
- Christie... Christie...
- Mi van? - dünnyögte félálomban.
- Valami - vagy valaki - vacakol az ajtóval.
- Micsoda? - ült fel hirtelen, és éberen.
- Mondom, valami kaparássza az ajtót.
- Mi-mi az? - kérdezte riadtan.
- Nem tudom - feleltem.
Kikelt az ágyból, elővette a zseblámpáját és felém nyújtotta. Kelletlenül elvettem, felkaptam a kulcsot, és az ajtó felé indultam. Christie mögöttem. Bedugtam a kulcsot a zárba, de elsőre összeütközött valamivel. Másodjára akadálytalanul hatolt be; lehunytam a szemem, s félve fordítottam el a kulcsot. Kinyitottam a szemem, s egy pillanattal később az ajtót is. A küszöb előtt Tom térdelt farmerban és dzsekiben, mögötte Gustav és Georg, az ajtó mellett, a falnak támaszkodva pedig Bill állt. Christie sóhajtott egyet mögöttem, mire Tom elmosolyodott.
- Ez kinek az ötlete volt? - kérdeztem halkan, de vészjóslóan.
- Én vagyok a bűnös - felelte ál-bűntudatos mosollyal Bill.
- Bűnös vagy, de nem csak az - szóltam, s elhúztam a hüvelykujjam a torkom előtt. - Halott is. A szívbajt hoztátok ránk - néztem körbe.
Benyomultunk a szobánkba, közben Bill odasúgta:
- Cuki pizsi, Sunny.
Végignéztem magamon, és azonnal megértettem. Figyelmetlenségemben ugyanis a rózsaszín báránykás pizsimet húztam magamra.
- Pofa be, te tolvaj! - bokszoltam a vállába.
- Ó, elloptam volna a szíved? - kekeckedett.
- Nem szólok hozzád - húztam fel gúnyolódva az orrom.
Elhelyezkedtünk az ágyakon meg a szőnyegen, aztán rákérdeztem, hogy miért is jöttek.
- Unatkoztunk - volt vállat a szőnyegen Georg.
- És elképzeltem, mennyire megijedtek majd - nevetett fel mellettem Bill.
Elnéztem a sátrak felé, valahol messze égett a tűz, a fénye idáig ért, megvilágította a nevető alakokat. Ő háttal állt a tűznek, az arcára tökéletes sötétség borult. Beharaptam az ajkaimat, Christie-t kerestem a szememmel.
Megragadta az állámat - gyengéden persze -, és maga felé fordított. Utáltam, hogy látja minden rezdülésemet, de én csak körvonalakat tudok kivenni.
- Milyen volt a tábortűz? - kérdezte, még mindig arcomon nyugtatva a kezét.
- Hazug, őszintétlen, csaló - vágtam rá.
- A tábortűz vagy én?
- Mindketten! Bár a többiek jól nyomták - tettem hozzá. - Tudod, Gustav, Tom, satöbbi, hadd ne mondjam végig.
Nem láttam, hogyan reagál. Úgy éreztem, felrobbanok.
Percek múlva két tenyerébe fogta az arcomat - és őszinte meglepetésemre megcsókolt. Lehunytam a szemem, nem álltam ellen, csókolóztam vele. Ő hagyta abba, s rögtön kipattant a szemem.
- Ez milyen volt?
Nem tudtam felelni. Kiürült a fejem, képtelen voltam gondolkodni. De az az eszembe villámlott, amikor a szálloda halljában énekelt nekem. Nem akartam erre gondolni. Nem akartam sebezhetőnek látni őt.
Faképnél hagytam.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
